Untitled Document


A templomok fűtése

   A templom fűtésének megoldásánál általában két irányelv érvényesült. Az egyik ahol a levegő melegítésével igyekeztek a templomot kifűteni (a), másik ahol a templomban tartózkodó személyek fűtésére összpontosítottak (b). Az első megoldás a nagy üzemeltetési költségek végett kezd erősen a háttérbe szorulni és a második megoldás kezd mind jobban előtérbe kerülni.

   A templom fűtésének kialakításánél a célszerűségen túl figyelembe kell venni további fontos szempontot is, mégpedig az alacsony fogyasztás, legyen gazdaságos, hogy megfeleljen az esztétikai és műemlékvédelmi feltételeknek, hogy üzemeltetése csak az istentiszteletre korlátozódjon, ne okozzon zajt üzem közben, ne mozgassa a levegőt, tehát ne szállítsa a port, ne fűtse a levegőt, hogy ne legyen páralecsapódás a freskókon és az orgonán.
   Mindennek a feltételeknek eleget tesz egy szabadalmaztatott fűtési rendszer, ez pedig az elektromos padfűtés.

   Ez a fűtési rendszer nem a légteret, hanem egyenesen a felhasználót, tehát a padban ülő személyt fűti. Ezáltal teljes mértékben hasznosítani tudja a drága pénzen termelt hőt. A pad felső ülőfelületére szerelt fűtőtest előnye, hogy kezelést, karbantartást nem igényel. A rendszer több rétegből áll. Az egyes rétegek külön-külön szegecselve vannak a pad ülőfelületére, a felső réteg pedig kárpitos munkával van rádolgozva. Takarórétegként kap egy tetszőleges szinű bútorhuzatot, ami egyben növeli a templom belső rendezettségét is. Az esztetikusan kivitelezett szerelés nemcsak az ülőfelület kárpitos munkájára vonatkozik, hanem az egész villamos hálózat kiépítésére. Olyan részletekre is figyelve van, hogy a kábel, csatlakozók vagy a kábelcsatorna színe egybeolvadjon a padok szinével. Bekapcsolás után szinte azonnal kiadja a meleget. A kellemesen meleg pad által átadott hő, amely átjárja az ember testét, teszi elviselhetővé a hideg helységben töltött időt.
   További óriási előnye, hogy a fűtőtest nem hagyományos fűtőszál, hanem egy bizonyos karbon származék. Felépítésből adódóan kiégni nem tud, így az élettartama szinte korlátlan. Rendkívül energiatakarékos, fogyasztása nagyon kicsi amit tovább lehet csökkenteni a beépített hőfokszabályzóval. Egy nagyobb méretű templom 80 folyóméternyi padhosszal átlag üzemeltetési kültsége csupán 0,57 Eur körül van egy órára.
A rendszer kívánság szerinti szakaszokra bontható. Mindig csak annyi padot kell bekapcsolni pár perccel a szentmise kezdete előtt, amennyire szükség van. Ez a padfűtés szerelhető nemcsak stabil padokra, hanem a mozgatható padokra is, így megoldható a fiatalok, ministránsok illetve a kóruson ülők fűtése is. Szerelhető gyóontató székbe is, sőt ezzel a fűtési formával megoldható az is, hogy a miséző pap ne a hideg kövön állva szolgáltassa a szentmisét hanem a meleg alátéten.

   Mérésekkel igazolható, hogy ez a fűtési forma elégséges a padokban ülők számára. A padfűtés szórványhője valamint a padokban ülő hívek által leadott hő biztosítani tudja a templom szükséges fűtését. A megvalósított szerelések gyakorlati eredménye igazolja, hogy ez a padfűtés kemény téli időben is elégséges fűtést biztosít a templom padjaiban ülők részére. Továbbá egyértelműen kijelenthető, hogy ez a fűtési rendszer teljes mértékben eleget tesz az Országos Műemlékvédelmi Hivatal mellett működő Szakrális Bizottság szakrális épületek fűtésére tett ajánlásainak, valamint az Európai Unió által finanszírozott Friendly Heating Project irányelveinek is.

   Hőátadás folyamata:

- Meleg felgyülemlik a zárt rendszerben

- Amint az ülő személy leterheli a hőszigetelő réteget a kiszabaduló hő felmelegíti a padra ülő személyt

   Miért hatékony a padfűtés?

   Mikor a személy hideg helyen ül, saját testhőlyét sugározza ki a környezetébe. A testnek a kisugárzott hőt kompenzálnia kell külső hőforrásból, hogy a komfortérzése megmaradjon, különben fázni kezd a személy.
   Testünkben a hő vérkeringés által terjed. Ennél fogva leghatékonyabb hely a testünkön a hő felvételére az a rész ahol a véredények találhatók, ez pedig az a testrészünk amin ülünk. Így a fűtött padról egyenesen a testbe áramlik a meleg és a vérkeringés által az egész test melegszik. Ez az oka, hogy a fűtött padok hatékonyabbak a hő átadására mint a fűtött hát- illetve lábtámlák.
   A felmelegített test hőátadása a vérrendszernek sem szűnik meg azonnal ha a melegített ülésről felállunk hisz a testbe akumulált hőt a rajtunk lévő meleg ruha és kabát védő rétegként őrzi. Ez hasonló jelenség, mint amikor télen a meleg lakásból kimegyünk a hidegre és a test által akumulált hő miatt egy ideig nincs hideg érzetünk.

   Padfűtés előnye:

  • Kis üzemeltetési kültség, átlag 0,57.- Eur / hod. 80 folyóméter padnál (egy közepes méretű templom átlagos fűtési költsége 80 folyóméternyi paddal 160 személy részére: átlagfogyasztás- 0,054 kW x energia ára-13 cent/kWh x 80fm mindössze 57 cent egy órára )
  • Esztetikus kivitelezés
  • ülőfelület kárpitozása és a kábelszerelés megoldása - Ülőfelület puha kárpitozott felületet kap és nem csak a padra szabadon letett párnát.
  • Rövid szerelési idő, általában 2-3 nap.
  • Befektetési költség ennél a megoldásnál a legkisebb, az infra-sugárzó vagy hősugárzó lapok megoldás kültségének kb. 1/2-e, a talajfűtéses megoldás költségének csak kb. az 1/8-a
  • Karbantartás nélküli rendszer, tehát az üzemeltetése semilyen karbatartást nem igényel.
  • Környezetkímélő és takarékos, jelentős villamos energia spórolható meg egyéb fűtési rendszerhez képest
  • Ideális megoldás a műemlék templomokba, mivel nincs áramló meleg levegő ami rongálja a templom festményeit, szobrait, freskóit és az egész belső teret.
  • A szerelésre 10 a takaró bútorhuzatra 5 év teljes garanciát biztosítunk

   Fűtési rendszerünknek összehasonlítása a szőnyegfűtéssel

Fűtési rendszerünk előnye:

Szőnyegfűtés hátrányai:

  • Átadáskor készre szerelt, üzemkész állapot
  • Szőnyeget postán küldik a megrendelőnek
  • Kábelhálózat szakszerű és esztétikus kivitelezése
  • Kábelhálózat önerőből való kiépítése vagy a megrendelőnek kell más kivitelezővel kiépítetni
  • Takaró huzat rádolgozása kárpitos munkával
  • Nem kellően rögzített szőnyeg csúszkál a padon, esetleg térdeléskor a hívő magával húzza
  • Az új fejlesztés folyamatos hőfokszabályzóval van ellátva
  • Pár fokozatú szabályzás
  • A szerelés érintésvédelmi felülvizsgálatról kiállított tanúsítvánnyal van átadva
  • A termék nem rendelkezik megfelelő tanúsítvánnyal – nincs tanúsítvány az elektromos biztonságra (ezen tanúsítvány nélkül a terméket nem lenne szabad forgalmazni és ezért esetleges baleset esetén az üzemeltetőt terhel minden felelősség)
  • Áramütés ellen teljesen védett – még szándékos rongálás esetén is !!!! *
  • Véletlen szerű vagy szándékos rongálás esetén áramütés veszélye áll fenn
  • Fűtési rendszerünket az EP2451317-es számú uniós szabadalom védi
  • ------------------

   * Megjegyzés:   Gyakran látni erős karcolásokat a templomi padokon. Éles tárgyak nem valóak a templomba, de jelenlétük mégis állandó veszélyt jelentenek.

   Kiegészítő fűtés:

Fűtési rendszerünk a padban ülő személyt melegíti, így a termelt hő kellemes meleget biztosít az ülő személy számára még a hideg templomban is. Ez a rendszer lényegében elégséges meleget biztosít egész fűtési idényben, bár szélsőségesen hideg időben – mint például január végén, február elején – tanácsos még az ülő személy körüli levegőt is kissé felmelegíteni. A padban ülő személy körüli levegő melegítésére alacsonyhőfokú panelokat javasolunk, melyeket a padok hátlapjára szerelünk. Javasoljuk ezt a megoldást legalább azon pár padba, melyek leginkább használatosak esetleg hétköznap is.

   A padfűtés és a hősugárzó panelok kettős kombinációja teljes hőkomfortot biztosít a padban ülők részére még kemény téli időben is. Hangsúlyozom, hogy ezen panelokat csak mint kisegítő fűtésként ajánljuk és nem fő fűtési formának!! Vannak cégek akik ezeket a panelokat használják fő fűtésnek. Mi nem javasoljuk, mivel a jóval nagyobb fogyasztáson túl más hátránya is van. Ez a hátrány leginkább akkor mutatkozik, amíg nincs kemény hideg a templomban, tehát ez a hűtési időszak legnagyobb része. Mindenekelőtt kiszárítja a levegőt a padban ülő személy előtt, égeti a térdet és a test első részét miközben a hívő tulajdonképpen hideg padon ül.

   Külföldi képviselet:

   2011 tavaszán létrehoztunk egy külföldi lányvállalatot Londonban (www.pewheating.com).
   Célunk, hogy a hazai ismeretek alapján terjessze és szerelje ezt a fűtési rendszert Angliában és Nyugat Európában.

Az a tény, hogy ezzel termékkel piacra tudunk lépni az erős konkurencia mellett, valamint az Angliában az egyház berkeiben praktizált többszintű jóváhagyásos rendszer ellenére is, igazolja fűtési rendszerünk versenyképességét külföldön. Reményt keltő a sok érdeklődő és bizalommal nézünk a jövőbe.

   Munkánk visszhangja:

   Örömmel tapasztaljuk, hogy egyre jobban nő ezen fűtési rendszer népszerűsége. Ezt igazolják nemcsak a pozitív visszajelzések a hívek illetve a papok részéről, hanem ezt igazolja az a tény is, hogy egyre növekszik azon plébániák száma, ahol az első templom fűtése után visszahívnak a plébánia többi templomaiba is beszerelni ezt a fűtést. Számos nagyméretű templom választotta ezt a fűtést, de különösen örömünkre szolgál az a tény, hogy a két helybéli templom után ezt a padfűtést választották a Nemzet Bazilikájába, azaz a (Sasvár-i) Šaštín-Stráze-i Hétfájdalmú Szűzanya Bazilikába is. Szívessen megyünk szerelni akár egy kis településre is bárhová az országba, hisz tudjuk a munkánk hasznos célt szolgál és ezáltal elérhetővé válik egy modern, hatásos fűtés a legkisebb települések számára is.